Tudjátok, hogy mindig vidám és pozitív személyiség voltam, aki mindennek csak a jó oldalát nézte, de úgy érzem, most mélypontra kerültem. Tavaly ilyenkor a világ egyik legboldogabb emberének éreztem magamat, most inkább a legtehetetlenebbnek! 2016 júniusában jeles eredménnyel sikerült elvégeznem a mesterképzést, megtaláltam álmaim munkahelyét, a blogom szárnyalt és összeköltöztem a párommal, ezzel egy 8 éves kapcsolatot emeltünk új szintre. Az igazi problémák szeptemberben kezdődtek, mikor annyira besűrűsödtek a napok, hogy késő este jártam haza, a munka után vártak a blogos események, hétvégén pedig próbáltam valami életet lehelni magamba, hiszen túl kellett élnem a következő pörgős hetet. Egyszer csak észrevettem, elkezdtek megváltozni körülöttem a dolgok. Nehezen találtam az egyensúly a munka-blog-magánélet háromszögben. Idővel lejjebb adtam az egyikből, így a blogon egyre inaktívabbá váltak az emberek (nem is csoda, alig voltak cikkek), nem jártam sajtóeseményekre se találkozókra, aztán a többiből is engedtem, az elhagyott edzéseknek hála a nőies formám teljesen eltűnt, ezzel párhuzamosan az önbizalmam is és amit a legjobban sajnálok, megromlott a párkapcsolatom. 8 fél évig szentül hittem, hogy mellette fogom leélni az életemet, lesz egy hatalmas esküvőnk, egy csodás gyerekünk és úgy élünk majd, ahogy a mesékben. Nehéz bevallani, de elmentünk egymás mellett, ő is sokat dolgozott, én is és nem figyeltünk arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt. Aztán szépen-lassan jöttek a problémák, a veszekedések, melyek még tovább mélyítették az idővel Grand Canyon méretűvé vált szakadékot. Nem tudom, próbáltuk e helyrehozni vagy csak azt mondtuk, helyre akarjuk, de most ott tartunk, hogy bizonytalanok vagyunk, fogalmunk sincsen, melyik lehet a jó út. Az, ahol megjavítjuk és megfogadjuk, hogy ezentúl úgy vigyázunk a kapcsolatunkra mint egy törékeny csodásra vagy pedig elengedjük egymást és megadjuk az esélyt a boldogságra, más mellett. Sokat gondolkoztam, hogy csak bennem van a hiba, de rájöttem, mind a kettőnkön múlott, hogy most itt tartunk és ketten kellünk a megjavításához. Az az igazság, hogy nem tudom mi akarok. Nagyon szeretem, de most olyan mélyponton vagyok, hogy az élet minden területén csak a hanyatlást látom magam körül. Tudom, mindig könnyebb keseregni mint az asztalra csapni és tenni ellene. Ez idegesít a legjobban, hogy nem emlékszem,  mikor lettem ilyen. Régen céltudatos, karakán és erős nő voltam, most meg olyan, aki hagyja, hogy kihasználják, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak és ahelyett, hogy felállna és bemutatna a negatív embereknek, inkább csendben tűri, magában pedig apró darabokra hullik. Most van az a pont, amikor egyszerűen fogalmam sincsen, merre menjek, mit csináljak, mi a fontos. Meg kell tanulnom újra priorizálni, erősnek és határozottnak lenni, a saját életemet menedzselni és újra álmodni. Soha, de soha ne engedjétek, hogy a külső körülmények megváltoztassanak titeket, álljatok ki magatokért és éljetek a lelketeknek, a szellemeteknek. Én is azt fogom tenni....Mostantól...

Ha tetszett a cikk, az alábbi felületeken is megtalálsz:

• Instagram: pasztoredina_
• Facebook: My Sweetest Heaven - by Pasztor Edina
• Youtube: My Sweetest Heaven