Az embert a céljaik hajtják előre az életben, ez lényünk mozgatórugója, mely a boldogságunkhoz vezet. Célok nélkül élni olyan, mint levegő nélkül, ezért most egy olyan technikát mutatok meg, mellyel hatékonyabban tűzhetjük ki céljainkat!
Gyerekkorom óta alkalmazom azt a technikát, hogy a céljaimat nem csak összeírom, hanem vizuális formában is megjelenítem. Ez azt jelenti, hogy a motivációs falamon a szövegek mellett képek is szerepelnek, ezzel erősítve a célkitűzéseimet. Emlékszem, mikor pár évvel ezelőtt meg akartam szerezni a jogsit, készítettem magamnak egy saját jogosítványt az adataimmal, fényképemmel, majd kitettem a falamra. Pár hónap múlva már a kezemben fogtam a jogosítványomat és a világ legboldogabb emberének éreztem magam.
Az évek során rengeteg technikát kipróbáltam, mellyel meghatározhatom a céljaimat és az egyik leghatékonyabbnak a vizualizációs technikát találtam, hiszen így minden reggel, mikor kinyitom a szemem, ránézek a falra és motiváló képekkel találom szemben magam. Már csak azért is érdemes kitűzni a céljainkat, hogy össze tudjuk rendezni a gondolatainkat a jövővel kapcsolatban. Általában egy évre előre tervezek, eddig havi bontásban határoztam meg, mit mikor szeretnék elérni, minden cél mellé egy dátum volt rendelve. Azt tapasztaltam, hogy mikor pontosan meghatároztam az időpontot egy-egy cél eléréséhez, hamarabb teljesült, mint mikor csak ábrándoztam róla.
Idén egy új rendszerben gondolkoztam, évszakokra osztottam a motivációs falam és az adott évszakhoz rendeltem a célokat, ez alapján helyeztem el a képeket a falon. Úgy néz ki, hogy sikeres ez a technika, hiszen a tavaszi időszakra szánt legnagyobb célomat már január végén el is értem, megvettem életem első autóját. Bőven van még teljesítendő cél ebben az évben, de ha így haladok, akkor gyorsan új célokat kell kitűznöm magam elé!
KÖVESS AZ ALÁBBI FELÜLETEKEN IS!
Ha pedig még több inspirációra vágysz, megtalálsz Instagramon: pasztoredina_
Facebook is aktív vagyok: My Sweetest Heaven
Vagy akár feliratkozhatsz a Youtube csatornámra is! - My Sweetest Heaven
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.