Ez a mondat sűrűn hangzik el az ember szájából az új év küszöbén, sőt, sokan szeretik fogadalmakkal indítani az esztendőt. Én fogadalmak helyett inkább célokat tűzök ki magam elé, nem félek nagyot álmodni, hiszen a nagy álmok adnak erőt, mikor valósággá válnak.
Már mestere vagyok a tervezésnek, évek óta készítek terveket az élet különböző területeire. Van tervem a munkára, a blogra, a párkapcsolatra, a sportra és persze a szabadidőre is. Év vége felé elő szoktam venni az éves céljaimat és megnézem, mi az, ami teljesült és elgondolkozom rajtuk. Tavaly ilyenkor a szobámban ülve álmodoztam arról, hogy én is majd hazai divattervezők ruháit és kiegészítőit fogom hordani, csak néztem az interneten a divattal kapcsolatos eseményeket és vágytam arra, hogy én ott legyek, sőt, az is elérhetetlenek tűnt, hogy divat- és kiegészítőtervező barátokat szerezzek.
Ami tavaly még csak álom volt, az ma már valóság, a hétköznapjaim szerves része. Úgy jutottam el ide, hogy nagyot álmodtam és megcsináltam. Amint megfogalmaztam és leírtam, mit szeretnék, az élet abba az irányba terelt. Sokan azt mondják, hogy az utat kell megtervezni, ám amíg ezt csináltam, boldogtalan voltam, Hiába értem el a céljaimat, az út mindig másképpen alakult, mint. ahogy én akartam. Éppen ezért mondom azt, hogy a célt kell kitűzni, nem pedig az utat megtervezni. Fogalmazd meg, hol képzeled el magamat egy év, két év, öt év vagy akár tíz év múlva, az élet pedig arra visz, amerre menned kell, azt kapod, amit meg kell tapasztalnod, hogy erősebb legyél.
Én egy év alatt sokat tapasztaltam, voltak nagy csalódásaim, sírás-rívás, nehezebb korszakok, de emellett ezernyi apró boldogság is vegyült bele. Semmin se változtatnék, mindennek úgy kellett lennie, ahogy van, hiszen aki hátra néz, az nem lehet boldog. A múlton senki sem tud változtatni, kár is töprengni rajta, a jövőre kell koncentrálni! Csajok, vegyetek elő egy füzetet, írjátok le a céljaitokat és azt, hogyan képzelitek a következő éveiteket, rendeljetek minden egyes cél mellé egy időpontot. Ne féljetek nagyot álmodni, hiszen semmi sem lehetetlen!
Fotó: Weheartit |
A bejegyzés trackback címe:
https://pasztoredina.blog.hu/api/trackback/id/tr8713545821
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.