Moni's ékszerbemutató

Kedden egy új élményben volt részem, hiszen még soha nem voltam ékszerbemutatón. Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a Monis's ékszerbemutatóra én is meghívást kaptam, mely nagyon jól esett, tekintve, hogy kik vettek részt az eseményen.


Szokás szerint én érkeztem meg elsőnek, de ez nem baj, hiszen ezt az időt mindig felhasználom a fényképek készítésére. Még vártuk a többieket, addig Bodnár Orsolya a márka marketing menedzsere megmutatta nekem a gyönyörű ékszereket. Elmesélte, hogy a 2010-ben alapított Moni's az időtlen értékekre épít, mind például a szépség és a részletesség. A márka kezdetben ezüst ékszerek készítésével foglalkozott, majd szépen lassan az arany ékszerek is bekerültek a kínálatba. Jelenleg 60 ékszerüzlet értékesíti a márka termékeit. 





Tavaly novemberben nyílt üzlet Budapest szívében, mely megálmodója egy nemzetközileg elismert olasz tervező volt. Az exkluzív hely két szintes, az utcaszinten találhatjuk a fashion ékszerek bő kínálatát, melyek inkább a napi használatra készültek, így az árfekvésük is igen megnyerő. Az izgalmas és a női szíveket megdobogtató csodák az alsó szinten vannak, ezek már drágaköveket is tartalmaznak.





Mikor megérkezett a többi blogger és újságíró, lekísértek minket az alsó szintre ahol egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Úgy éreztem magamat, mintha az ékszer mennyországban lennék, körbenéztem és szebbnél szebb gyönyörűségeket láttam. Lassan helyet foglaltunk a kényelmesnek tűnő fotelekben, közben az egyik tulajdonos pezsgővel kínált minket, mely szintén a luxus életérzést erősítette bennem. Röviden ő is bemutattak nekünk a céget, majd elmondta, hogy miben is áll a márka különlegessége. 





2015-ben a magyar ékszerkereskedők között elsőként a Moni's vezette be a saját márkás gyémánt blistert, vagyis a csomagolt gyémántot. A gyémánt többrétegű biztonsági csomagolásban található, amely a nagyobb vizuális hatás kedvéért 3D hatásban mutatja a követ. A blister egyben a gyémánt tanúsítványa is, amelyen a kő fizikai tulajdonságai is szerepelnek. 





Soha nem kerültem még ennyire közel gyémánthoz, de már értem, hogy miért rajonganak érte a nők. A terem világításai is úgy voltak beállítva, mintha napfény lenne, így elámulva néztem, ahogy megcsillantak a drágaköveken. Miközben ismerkedtünk az ékszerekkel, spontán bloggertalálkozó alakult ki. 





Nagyon örülök neki, hogy megismertem a Festy in style, Maggie the beauty junkie és Voila Mode blogok íróit, sok jó tanáccsal láttak el a blogolás terén. Nagy megtiszteltetés volt a számomra, hogy benne lehettem abban a pár bloggerben, akik meghívást kaptak erre az exkluzív rendezvényre, ez is megerősített abban, hogy elismerik a munkámat. Még egyszer köszönöm a Moni's csapatának, hogy az egyik bakancslistás kívánságomat teljesítették. Az ne felejtsétek el lányok, hogy most 30%-kal olcsóbban vehetitek meg a márka ezüst ékszereit!






http://pasztoredina.blog.hu/media/image/imported/2015-04-30/13545589/addthis_widget.js#pubid=ra-5373247605194b6e

A bejegyzés trackback címe:

https://pasztoredina.blog.hu/api/trackback/id/tr6713545589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anii 2015.05.02. 13:55:00

Nagyon tetszik az összeállítás, amiben az ékszerbemutatón megjelentél. A neon színű cipő iszonyatosan jól megy az alapvetően fekete színben pompázó outfitedhez. :)

MySweetest Heaven 2015.05.02. 14:44:24

Köszönöm szépen! Terveztem egy outfit cikket is ezzel az összeállítással. :)
süti beállítások módosítása