Rengeteg ember fejében megfordult már ez a kérdés és mindenki másképpen vélekedik róla. Nekem egyből Georgio Armani örök érvényű mondása jut az eszembe: "A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia." Ezzel abszolút egyet értek, hiszen, ha a jobban körülnézünk, számos olyan embert látunk, akik jobb módúak, ennek ellenére nem adnak kellőképpen magukra, vagy ha adnak is, nem jól párosítják össze a ruhadarabokat. Vagy van az a réteg, aki nem engedheti meg magának a több tízezres ruhákat, mégis mindig csinos és egyedi tud lenni. Szerintem, a stílusérzéket nem lehet megvenni, nem mérhető pénzben.


Nálam a divat iránti szeretet kisgyerek koromban megmutatkozott, imádtam öltöztetni a Barbie babáimat. Már akkor szerettem egyedi ruhákat, kiegészítőket rájuk adni, amelyhez mamám személyében remek partnerre találtam. Ő készítette a legkülönlegesebb szoknyákat, blúzokat, kabátokat a babáim számára. Később, az általános iskolában nem voltam éppen a legdögösebben öltöző lány, hiszen a legkedveltebb ruhadarabomnak hatodikos koromig a színes, térdig érő zoknit tartottam, képes voltam mindennel felvenni. Kicsit a védjegyemmé is vált. Aztán a gimiben engem is elkapott a "rakjuk kis a derekunkat télen-nyáron korszak", előszeretettel viseltem a mellkidobós, hasvillantós ruhákat, a Retro kabátokat, Converse cipőket. Minél kihívóbb volt, annál jobbnak találtam.

Talán akkor kezdett a stílusom visszafogottabbá és letisztultabbá válni, mikor megismerkedtem a jelenlegi párommal. Tizedik osztályos koromban iskolát váltottam, és ezzel együtt stílust is. Ő szerette, ha csinos vagyok, mindig megdicsért, bátorított, szépnek nevezett (még akkor is ha kócosan, zombi fejjel keltem ki az ágyból) és ez erőt adott. Előtte imádtam a miniszoknyákat, kivágott felsőket, de rájöttem, ezzel mind csak kompenzálni akartam azt, hogy nem bíztam önmagamban, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy valaki igazán szerethet. Mellette nem kellett megjátszanom magamat, önbizalmat adott, így a stílusom is megváltozott, kifinomultabb lett.

Ha vásárolok, nem szelektálok a boltok között, nem nézem a márkát, azt veszem meg, ami számomra különleges. Szeretem a turkálókat, hiszen ott lehet kifogni a legegyedibb ruhákat, táskákat, kiegészítőket. Az egyik kedvencem a Háda, mégpedig ami a Köki-ben található. Ha oda bekeveredek, akkor 2-3 óra, mire kijutok. Imádok keresgélni, kutatni, felfedezni az új dolgokat, felpróbálni, visszavinni, újat hozni és végül a kasszához sétálnia zsákmánnyal.

A turik mellett nagyon kedvelem a high fashion üzleteket is, hiszen ott rengeteg jó cuccot lehet venni. Általában leárazáskor szoktam vásárolni, olyankor az eredetihez közel eső áron lehet megkapni a ruhákat. Számos helyen nagyon jó akciók szoktak lenni, tavasszal-nyáron érdemes beszerezni a bőrkabátokat, hosszú nadrágokat, vagy például ősszel-télen a nyári alapdarabokat, amik minden évben a ruhatárunk alapkövei. A szezonközi leárazás is egy remek alkalom arra, hogy bővítsük a gardróbunkat. Sokan szeretik Glamour ill. a Joy-napokon is felkeresni a bevásárlóközpontokat, ám én ilyenkor messze elkerülöm, mert nincsen türelmem a tömeghez, a próbafülkék előtti várakozáshoz. Persze, ha valamibe beleszeretek, akkor megveszem teljes áron, de már mérlegelek előtte, hogy mennyire van rá szükségem, fogom-e hordani, szerelem ez vagy csak fellángolás? Ha meggyőztem magamat, hogy nem egy újabb darab a szekrényem mélyére, akkor a kosaramba rakom.

Záró gondolatként újra kiemelem, hogy a stílus nem pénz kérdése. Ezt a következő cikkemmel be is fogom bizonyítani. Hozok nektek pár képet azokról a ruhákról, amelyekhez jó áron jutottam hozzá és megnézhetitek, bizonyos összegből, milyen szetteket tudok összeállítani.