Fotó: Zita Debreczeni Photography

Magány. Mi az, ami elsőre beugrik? Egyedüllét, félelem, gyengeség, kiszolgáltatottság, csupa negatívan hangzó szavak. Minden ember fél a magánytól, tart attól, hogy egyedül marad, miközben környezetében mindenki boldog, szerelmes, kicsattan az energiától, házasodok, gyereket vállal, kölyök kutyái születnek és unikornisok szállják meg az udvarát. Szerintem a magány csak egy átmeneti állapot, egy megálló, ahol mindenkinek le kell szállnia és ami után ott a végállomás. A döntés az, ami hajthat előre, de ennek a döntésnek nem szabad félelemből táplálkoznia. Ha a félelmeink vezérelnek minket, akkor könnyen olyan helyzetbe találhatjuk magunkat, mely később még több kényelmetlenséget szül. Például egy hosszú kapcsolat után, gyengén és kiszolgáltatottan odavetjük magunkat az első hímnemű egyednek, aki elereszt nekünk két bókok és úgy érezhetjük, megfogtuk az isten lábát. Aztán persze jönnek a nehézségek, feszengünk, rosszul érezzük magunkat és ha elég lelkierőnk van, kiugrunk belőle, de már lesben áll a következő "kedves" faszi, kettőt sem pislogunk és egy tornádó közepében találjuk magunkat, ahol körkörösen ismétlődik az előbb említett szituáció. Most kövezzetek meg, de szerintem a magányt mindenkinek meg kell tapasztalnia. Ilyenkor közelebb kerülhetünk magunkhoz, megismerhetjük lelkünk olyan bugyrait, melyekről halvány lila gőzünk sem volt eddig, elmerülhetünk gondolatainkban, felfedezhetjük vágyainkat, álmainkat és megerősödhetünk. Tagadhatatlan, hogy szar érzés egyedül lenni, mikor hazaérsz és minden rá emlékeztet. Ha szétnézel a konyhában, eszedbe jut, hogy a hűtőt ő választotta vagy a fürdőszobába lépve rájössz, hogy mindig könyörögtél az üres vécépapír gurigák kihajításáért és, rendmániás létedre most bármit megtennél azért, hogy egy elhullajtott zoknit találj a lakásban, hiszen akkor érzed, még mindig ott van melletted. Rossz érzés, kínzó és fájdalmas, de ebben is ugyan annyi jó is van csak nem ismered fel elsőre. Mikor van időd arra, hogy azt tedd és akkor, amikor csak kedved tartja. Ha hazaérsz fáradtan és semmi másra sem vágysz, minthogy elővedd a kedvenc könyvedet és alvásig olvasd vagy, ha nincs kedved főzni és rendelsz egy kaját egy új helyről, de még azt is megteheted, hogy a felkelő nappal együtt bömböltetni kezded a kedvenc zenédet és táncolva készülődsz a munkába. Az elején nem fogja fel az ember, hiszen a hiány és megszokás nagyobb úr, mint a szabadság. Jelenleg úgy érzem, hogy most én is várok a buszmegállóban és nem tudom, mikor jön meg az a járat, amire igazán vágyok. Persze félek, hogy vajon a megszokott busz fog-e felvenni, amivel 9 éve járok vagy egy teljesen új, mely útvonalát nem ismerem, de nem engedem (engedhetem), hogy a félelmeim irányítsanak. Bármit is hoz a jövő, a magány csak egy állapot. Döntöttem és készen állok.

Ha tetszett a cikk, az alábbi felületeken is megtalálsz:

• Instagram: pasztoredina_
• Facebook: My Sweetest Heaven  by Pasztor Edina
• Youtube: My Sweetest Heaven