Toni&Guy Fashion Week - Day 2.

Az előző hétvége is sűrűre sikeredett, hiszen már péntek este kezdetét vette a Toni&Guy Fashion Week, melyet én sem hagyhattam ki (az előző napi élménybeszámolót ITT találjátok). Szombaton délelőtt feljött az egyik kedves blogger barátnőm Enikő, a Kialakító írója, hogy együtt töltsünk egy napot és persze, hogy ellátogassunk a Fashion Weekre. Ám az egész napos esemény előtt még volt egy kis dolgunk.


A szombati napom fotózással kezdődött, hiszen már hetek óta megbeszéltük, hogy ellátogatunk az Antréhoz. Imádom az Antré ruháit, természetes és minőségi anyagokkal dolgoznak, ár-érték arányban pedig verhetetlenek a magyar divattervezői piacon (Fashion Week péntek estéjén éppen emiatt viseltem az ő ruhájukat, mely már az új tavaszi-nyári kollekció része). A fotózás nagyon jó hangulatban telt, Enikővel rengeteget nevettünk, Barbi pedig szokás szerint hozta profizmusát. A fotózás után indulhatott az igazi móka, hiszen még két esemény várt ránk.

Eszter, Enikő, Én és Mimi


Mivel én már előző este is ott voltam a Fashion Weeken, így a hangulatom már megvolt, ám Enikő nagyon izgult, hiszen még nem volt ilyen volumenű divat rendezvényen. Mikor odaértünk, már állhattunk is sorba az ajtó előtt mert nemsokára esedékes volt a következő divatbemutató. A nagy tömegben felfedeztünk pár blogger ismerőst, ott volt Eszter, a Shine on silver bloggerinája és persze Mimi, a Life of Peam írója is, majd pedig egy csapattá alakulva vártunk a divatbemutatóra.




Je Suis Belle bemutatója némi késéssel kezdődött el, de persze ezzel már előre számolni lehetett, így nem lepődtünk meg. A márka őszi-téli kollekcióját a pompeji és a nápolyi Archeológiai Múzeum freskóinak színei és motívumai, illetve Henri Matisse papírkivágásai ihlették. A kollekcióban fellelhetőek a 70-es évek vonásai, anyaghasználatban pedig a természetes anyagokra helyezték a hangsúlyt. A bársony újra kezd begyűrűzni a mai modern divatba, aminek nagyon örülök, mert régebben is nagy híve voltam.


Ne csak a Je Suis Belle merített a retro korszakból, hanem Szegedi Kata is. A maszkulin, erős vonal mellett nála is megjelentek a lágyabb, nőiesebb darabok is. A márkára jellemző printek most sem maradhattak el, az ősz színeit idézték. Anyaghasználatban is változatos volt az idei őszi-téli kollekció, hiszen kasmírt, gyapjúszövetet, neoprént, selyemmuszlint, selyemszatént és bársonyt is felhasználtak, a végeredmény pedig egy pezsgő power women összkép lett.


Mostanában a színes darabok mellett az egyszerű és letisztult fekete-fehér darabok és izgatják a fantáziámat, éppen ezért örültem az Anda őszi-téli kollekciójának. A tervezőnő magával folytatott eszmecseréjének az eredménye ez a kollekció, melyben megjelenik "street couture" kifejezés is. A divatbemutatón felsorakoztatott darabok tökéletesek a hétköznapokra, emellett pedig egy elegánsabb rendezvényre is remek választások lehetnek. Az biztos, hogy az én szívemet elnyerte. 


Enikővel, a Kialakító bloggerével


A bemutatók közötti két órás szünetekben sem unatkoztunk, hiszen elmentünk enni egyet Nagyi Palacsintázójába, illetve kihasználva az alkalmat, hogy így együtt vagyunk, rengeteg képet készítettünk. Megismertük Csillát, az Iheartbeauty bloggért, aki az írás mellett a fotózásban is tehetséges és a nap folyamán megörökítette minden pillanatunkat. A kedvenc képeimnek egy külön cikket szenteltem, amit majd jövő héten meg is nézhettek. A Várkert Bazár előtti fotózás alatt úgy éreztük magunkat, mintha a Szex és New York sorozatba csöppentünk volna.



Csilla, Enikő, Én és persze Mimi

A nap végére szuper kis blogger csapattá váltunk és egy remek napot töltöttünk együtt. Annyi energiát kaptam, hogy azóta 1000%-on pörgök. Szerencsére lesz még bőven esemény, hiszen még vár ránk az Elle Fashion Show is, amire remélem szintén együtt megy a nagy ötös.

Enikővel sem hagyhattuk ki a gif készítést a Vodafone stand



http://pasztoredina.blog.hu/media/image/imported/2015-04-02/13545615/addthis_widget.js#pubid=ra-5373247605194b6e

A bejegyzés trackback címe:

https://pasztoredina.blog.hu/api/trackback/id/tr6813545615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása