Brüsszelben jártam!

Pár hete volt szerencsém Brüsszelbe utazni. Ha Belgiumra gondolok, az első ami beugrik a csoki-sör-sültkrumpli-gofri négyese. Azzal a határozott tudattal indultam útnak, hogy kulináris élvezeteket keressek.

Már a bepakolás sem volt egyszerű, nem tudtam mit vihetek fel a repülőgépre de az utazási tippes oldalak sok tanáccsal elláttak. Az egyiken olvastam, hogy le kell lakatolni a táskát és lehetőleg még fóliát is tegyünk rá. Én úgy gondoltam elég lesz a lakat, bár később megbántam, hogy megfogadtam az öltet. A belgiumi reptéren vettem észre, hogy a bőröndről letörték a lakatot. Nem tudtam, hogy a pakolás miatt esett le vagy szándékosan távolították el, de legalább minden meg volt benne. Visszafelé már egyértelmű volt, hogy fóliázom. Régen repültem, így tartottam tőle, hogy nem fogom túl jól viselni az utat. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor a levegőben még élveztem is az egészet. Nyilván a a tudat is megnyugtatott, hogy csak 1,5-2 órát kell a repülőn eltöltenem. A landolás volt számomra a húzós rész. A Charleroi reptérre érkeztünk meg, onnan még 1 órát kellett utazni Brüsszelbe. Szerencsére a csoportot külön busszal vitték, így nem kellett azon aggódni, hogyan juthatunk el a szállodához. Az első nap rövid volt, hiszen 8-kor érkeztünk meg a hotelbe. Mivel tudtam, hogy csak 2 éjszakát leszünk itt én ki se pakoltam a bőrőndből. Csak a könnyen gyűrődő ruhákat akasztottam be a szekrénybe. A többiekkel megbeszéltük, hogy megnézzük a fő teret és eszünk valamit a városban. Így egy óra múlva a fiatalok nagy rész elindult élelmet keresni. Én már nagyon vágytam a híres belgiumi sült krumplira. Nem sokkal később meg is találtuk a megfelelő helyet. Egy fajta méret volt és vagy fél kiló sültkrumplit adtak, amihez lehetett szószókat választani. Én maradtam a koktél szósznál, amit nem is bántam meg, hiszen nagyon finom volt. A krumpli sajnos túl zsírosnak bizonyult és meg is ülte a gyomromat, így másnap alig tudtam valamit enni.
Kedden korán reggel felkeltünk, hiszen Bruges-be mentünk. Az úton végig mindenki az In Bruges című filmről beszélt és, hogy a filmben látható tornyot mindenképpen meg fogják nézni. A magyar címe alapján nem volt valami izgalmas számomra, így én nem néztem meg, ergo nem értettem, hogy miről is folyik a csevej. Bruges egyébként csodálatos, az épületek varázslatosak és van egyfajta régies hangulata. Úgy érzem, hogy vissza utaztam az időben és pont karácsony előtt landoltam volna. Itt végigjártuk a főbb helyeket, majd kaptunk pár óra "szabad foglalkozást". 6 óra körül érkeztünk vissza a hotelbe. Nem sok időn volt elkészülni, hiszen fél 8-ra vacsorára volt hivatalos a csoport. A vacsorát a Grand Place-n lévő egyik nívós étteremben fogyaszthattuk el. A zöldségkrémleves ízletes volt, a másodikkal már nem voltam kibékülve. Nem szeretem a marhát és már két napja éltem sültkrumplin, így ebből a fogásból keveset ettem. A legjobban a desszertet vártam, a híres belga gofrit. Már az első falat után csalódott voltam, hiszen a tészta sós volt, a feltét pedig kevés. Megfogadtam, ha még egyszer Brüsszelbe látogatok, adok még egy esélyt a gofrijuknak. A vacsora után mindenki nyugovóra tért, hiszen másnap is hosszú nap várt ránk. Reggel ellátogattunk az Európai Parlamentbe, ahol meghallhatunk egy másfél órás előadást a parlament működéséről és a képviselők munkájáról. Az előadás után megnéztük az üléstermet, ahol készítettem pár képet. Rengeteg érdekes dolgot hallotta, főleg arról, hogy miben különbözik a magyar és a belgiumi parlament. Nem is tudtam, hogy az Európai Parlamentben mindenki a saját nyelvén beszélhet, amit szinkrontolmácsok fordítanak. A parlamenti látogatás után volt pár óránk, hogy megnézzük a várost. Mi gyalog indultunk vissza, hiszen sok dolgot szerettünk volna megtekinteni. Sajnos elszámoltuk magunkat és több mint 4 órába telt mire visszaértünk a hotelhez, így alig volt időm ajándékokat venni. Bementem egy kisboltba és beszereztem egy pár sört meg csokit. 7 órakor már a repülőn ültünk és vártuk, hogy elinduljon a gép hazafelé. Nagyon jól éreztem magamat, Bruges-t pedig mindenkinek látnia kell, hiszen lenyűgöző. Brüsszel is nagy szép, főleg ha távolabb megyünk a bevásárlóutcájától. Természetesen én se hagyhattam ki az autentikus brüsszeli kocsmázást, bár a sok sültkrumpli után nem jutottam tovább két sörnél. 

A bejegyzés trackback címe:

https://pasztoredina.blog.hu/api/trackback/id/tr6413545523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brigitta G. 2015.01.03. 16:53:46

Nagyon tetszik , hogy ilyen tartalmas ez a bejegyzés. A képeket látva az embernek kedve támad kiruccani valamelyik közeli városba , vagy ha van kedve és a pénztárcája is engedi akkor Belgiumba. Én már voltam ott és imádtam.

MySweetest Heaven 2015.01.08. 20:49:47

Bruges sokkal de sokkal szebb. Kicsit tényleg visszarepít az időben. Ha valakinek a pénztárcája engedi, oda menjen inkább el. ;)
süti beállítások módosítása