Év vége felé szeretek visszaemlékezni az óévre, és azt kell, hogy mondjam, pörgős esztendő van mögöttem. Minden téren rengeteg változás és fejlődés hozott a 2015-ös időszak, de úgy gondolom, a legtöbb sikert a bloggal kapcsolatban értem el.Bloggerként számos elismerést tudhatok a magaménak, melyekre…
Ez a mondat sűrűn hangzik el az ember szájából az új év küszöbén, sőt, sokan szeretik fogadalmakkal indítani az esztendőt. Én fogadalmak helyett inkább célokat tűzök ki magam elé, nem félek nagyot álmodni, hiszen a nagy álmok adnak erőt, mikor valósággá válnak.Már mestere vagyok a tervezésnek, évek…
Először is Kellemes Ünnepeket szeretnék kívánni minden kedves olvasómnak! Mivel a blog a harmadik karácsonyához érkezett, ezért arra gondoltam, hogy eljött az ideje egy személyes posztnak. 10 dolgot osztok meg veletek, amit (elvileg) nem tudtatok rólam.1. Az egyik nagy álmom, hogy írjak egy könyvet.…