Bridget&Olivia - Birthday Party

Kicsit több, mint egy hete tartották Bridget&Olivia brand első szülinapját, melyet én se hagyhattam ki, hiszen az egyik kedvenc magyar márkámról van szó. Ebből kifolyólag a tervezőpáros ruháival jó párszor találkozhattok már a blogon különböző outfit cikkekben. Határtalan kreativitással vannak megáldva, emellett pedig óriási figyelmet fordítanak az anyaghasználatra, ami elengedhetetlen egy jó nevű brand-nél.

Mikor megérkeztem a szülinapra, már javában tartott a buli, rengetegen voltak kíváncsiak a tervezőpáros által megálmodott kreációkra, ez pedig egyből mosolyra derített. Belépve gyorsan felmértem a terepet sok ismerős arcot felfedezve. Gratuláltam Dóriéknak, majd pedig beszélgetésbe elegyedtem a többiekkel és együtt megnéztük az új őszi-téli kollekciót. Én már szerencsére megjelenés előtt láthattam a nagyszerű darabokat, hiszen Beával fotóztunk is bennük (például a Business Woman outfit cikkben is a Bridget&Olivia ruha volt fókuszban). Nagyon tetszik az új kollekció, szokás szerint remekül párosították a különböző anyagokat, textúrákat, a szabásvonalak és printek szintén pedig egyediek. A The Hunt névre keresztelt kollekció inspirációja egy finn közmondás: Hyva sopu sijaa tekee, mely jelentése angolra fordítva: Harmony creates accommodation. Ezt az alapigazságot tükrözi vissza az egyedi mintarendszer, a mintáik egyaránt reflektálnak a gazdag skandináv vizuális kultúrára és látásmódra. Nem tudok elszakadni a szőrme mániámtól, így az egyik kedvenc darabom az lett, melyen a szőrme kockás anyaggal van kombinálva, egyszerűen lenyűgöző. 



Petrával, a Pierrette bloggerével





Virággal, a Virág's Lab bloggerinájával




Fotó: Bejj Photography


http://pasztoredina.blog.hu/media/image/imported/2015-09-14/13545731/addthis_widget.js#pubid=ra-5373247605194b6e

A bejegyzés trackback címe:

https://pasztoredina.blog.hu/api/trackback/id/tr7113545731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Csatlakozz hozzám Facebook-on is!

Még több kép Instagram-on!